MOFETTA és wellness É-Morsz A mátraderecskei gyógyfürdő kulcs a vitalitáshoz




Hírek
Az új kórmánytól várnak segítséget...

2010. június 11. 17:53 B. K. Mátraderecske | Mátraderecskén a gyógygáz-fürdőben (mofetta) tavaly 24 ember részvételével alakult meg a Mofettával az Egészségért Országos Szövetség. Az alapító tagok döntően olyanok, akik már részt vettek mofetta-gyógykezelésen Magyarországon, illetve Erdélyben. Az alapítók célja, hogy felhívják a figyelmet a speciális gyógykezelés egészségmegőrző, betegség-megelőző szerepére. A média segítségével a széles körű tájékoztatást kívánják elérni. Ezért idén tavasszal többször is rendeztek nemzetközi szakmai konferenciát, illetve a mofettát népszerűsítő rendezvényeket. A szövetség szervezésében pénteken Egerben, a Megyeházán rendeztek sajtótájékoztatót. Dr. Csáky Csaba, a szövetség elnöke köszöntőjében utalt arra, hogy az egészségügyi képzésben még nem szerepel kellően a mofetta gyógyhatásának ismertetése, ezért kérik az orvostársadalmat, elsősorban a kardiológusokat, érgyógyászokat, a mozgásszervi, a nőgyógyászati, a cukor- és idegbetegségek kezelésében résztvevőket, hogy a konkrét eseteknek megfelelően vegyék fel a javasolt gyógyításmódok közé a mofetta gyógygáz-kezelést. Ezután Sós Tamás, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke, a szövetség pártoló tagja szólt arról, hogy a széndioxid-szárazfürdő hatékonyságát rengeteg tanulmány igazolja, ám a hazai orvos- szakmai kollégiumok megítélése még mindig nem egységes róla. Éppen ezért a Kovászna megyei szakemberek tapasztalatait és segítségét felhasználva szeretnék elérni, hogy az erdélyi kezelésekhez hasonlóan a mátraderecskei kúrákat is támogassa a hazai társadalombiztosítás. Dr. Gyetvai Gyula, a gyógyfürdő igazgató főorvosa azt emelte ki: érthetetlen, hogy míg a kapuvári, mesterségesen előállított szén-dioxiddal folytatott kezeléseket tavaly csaknem 800 millió forinttal támogatta a kormányzat, addig a derecskei természetes gyógytényezőre egy fillért sem áldoztak. Idén ez az összeg mindössze 10 millió forintot tenne ki. Elhangzott továbbá az is: a szövetség javasolja az új kormánynak és a Parlamentnek, hogy a mofetta-gyógykezelést vegye fel a támogatott egyéb természetes gyógytényezőn alapuló gyógyászati ellátások közé. Végül dr. Csáky Csaba ismertette a diákoknak meghirdetett ifjúsági pályázatot. Forrás:www.heol.hu

A Magas-Tátrai szanatóriumból a mátraderecskei gázfürdőbe

Részlet Mgr.Kürthy Veronika író és festőművész cíkkéből: ...Így negyedmagammal a Húsvéti ünnepeket Vető Lászlóné és Horváth Kálmán István appartmanjában töltöttem. A ház bejárati ajtaján egy porcelán táblán ez áll: „Isten hozta !” A pihenni vágyó vendéget kellemes környezet, kényelmes antik bútorokkal berendezett szoba, csodálatos terítők, virágok veszik körül. Igazi „otthon – édes otthon”. A házigazda, Kálmán figyelmessége, tájékozottsága, segítőkészsége, a háziasszony, Cilike műveltsége és konyha-tudománya garantálja a vendégek gondtalan pihenését. Hát kell ennél több ??? A következő meglepetést a Gondűző Pihenőháztól tizenöt percnyi járásra levő gázfürdő, a MOFETTA okozta. A fürdő a nevét a geológusoktól kapta, mert a talajból természetes módon feláramló gázforrást gyógygázzá alakították. Mátraderecske a Mátra északi lábánál fekszik, természeti kincsekben gazdag, levegője tiszta. Ez Magyar-országon egyedülálló természeti jelenség. A pihenni és gyógyulni vágyó vendég hamar a saját bőrén is megtapasztalhatja a MOFETTA gyógyító hatását. A gáz – a széndioxid a szövetekbe kerül és értágitó hatást fejt ki. Kiválóan alkalmas a szív- és érrendszeri betegségek (érszűkület), magas vérnyomás, cukorbetegek, érműtétek utáni állapotok kezelésére, a csontritkulás gyógyítására és az immunrendszer működésének megerősítésére. A kezelés vérnyomásméréssel kezdődik és fejeződik be és a gázfürdőben, ahol a széndioxid csípőmagasságig ér, 15 – 25 percig tart. A kezelés előtt és után jöhet a pihenés és az egyéni vagy csoportos gyógytorna. Végezetül szívből kivánom, hogy nagyon sok beteg pihenést és gyógyulást találjon Mátraderecskén és továbbítsa hírnevüket. Hálás köszönettel és sok szeretettel Mgr. Kürthy Veronika

Nyertesek áprilisban:

A Mofetta-kvíz játékunkon februárban regisztráltak közöl 2 fő részére mofetta széndioxidos gyógygáz kezelést nyertek: Ádám János és Dr. Kapuvári Magdolna

tovább >>


Nyereményjáték

Mofetta-kvíz nyereményjátékot indított a Gondűző Pihenőház. A kérdésekre helyes választ beküldők között minden hónapban kisorsolunk 2 db mofetta próbakezelést. A válaszokat megkönnyíti a honlapunk átolvasása.

tovább >>








Játsszon a Gondűzővel és nyerjen !



Ingyenes Gondűző nyereményjáték,
amelyben 2 fő részére értékes mofetta próbakezelést nyerhet.


Ha szeretne részt venni nyereményjátékunkban, töltse ki az alábbi űrlapot
és ha minden kérdésre a helyes választ jelölte be, részt vesz a következő hónap
első munkanapján tartandó sorsolásunkon.
Ennek a honlapunknak az átolvasása, valamint a
Gondűző Pihenőház Webshop
című honlapunk segíti a helyes kitöltést.


Akik az űrlapot beküldik elfogadják a játékszabályokat, amelyeket
IDE
kattintva elolvashat.
A játékban részt vevők alkalomszerűen információkat kapnak a
Gondűző Oldal-Egészségpercek Hírlevélben.


Melyik csomagajánlat választható a Gondűtő Pihenőházban Gyógyító napok
Flört hétvége
Wellness weekend
Relax napok
Milyen betegséget gyógyít elsősorban a mofetta gyógygáz? légzőszervi
mozgásszervi
érszűkület
pikkelysömör
A Gondűző Pihenőház ajándékutalványai meddig válthatóak be? 2008.05.31.
2008.06.30.
2008.12.15.
2008.12.31.
Irányítószám
Város
Utca/házszám

Írja be a lap alján az e-mail címét és nyerjen:
















Név
:


*
Email
:


*




















Honlapkészítő